Cégbemutatás
T & A Kereskedelmi Szolgáltató Kft.
alapítva: 1991.-ben.
Székhely: 2142 Nagytarcsa, Felső Ipari Körút 2/B B/6
A T&A Kft. 2012. telén kezdte megvalósítani eddigi talán legfontosabb projektjét, mely szerint hivatalos Mercedes-Benz partnerré váljon. A döntést az is indokolta, hogy a Kft. több mint 20 éves tapasztalattal rendelkezik a speciális munkagépek javítása területén, melyek között túlnyomó részben Mercedes-Benz típusú munkagépek szerepeltek.
A terveket tett követte. A siker érdekében mind a vezetőség, mind a cég dolgozói komoly energiát fektettek az előkészületekbe! A felkészítésben természetesen a Mercedes-Benz Magyarország munkatársai is támogatást nyújtottak.
A siker nem maradt el! A sok munka és kitartás meghozta eredményét: 2013 tavaszára a célegyenesben volt a cég, majd 2013. június 5.-én megtörtént az auditálás is!
Mára hivatalosan is Mercedes-Benz Unimog szervizzé vált!
A tulajdonosok nagyon büszkék arra, hogy a vállalkozás több mint 20 éves fennállása óta minden fejlesztést önerőből, saját tőke felhasználásával, banki hitel igénybevétele nélkül hajtottak végre!
A kezdetek:
2000-ben Kistarcsán korszerű munkagép javító, munkagép szerviz bázist létesítettünk.
A gépjavító műhelyben földmunkagépek javítását, szervízelését vállaljuk közületeknek.
Munkagép javító műhelyünkben a munkagépek kis-, közép- és nagyjavítását végezzük.
A műhely alkalmas:
- földmunkagépek (gréder ,-forgó-kotró, homlokrakodó, úthengerek, stb.)
- építőipari gépek ( kompresszorok, aszfaltvágók stb)
- haszongépjárművek
javítására és vizsgáztatásra.
Tevékenységi körünk:
- munkagép javítás, munkagép szerviz,
- építés-bontás,
- útépítés, földmunka
- építőipari és földmunkagépek, emelőkosaras daruk értékesítése, bérbeadása,
- adapterek, tartozékok gyártása,
- környezetvédelmi feladatok: rekultivációs és újrahasznosítási feladatok ellátása.
További információért vegye fel velünk a kapcsolatot!