Az egyre növekvő kereslet azonban túlnőtt a Boehringer kapacitásán, így 1950 őszén a Daimler-Benz átvette az egész projektet, az Unimog pedig Gaggenauba költözött, amely azóta is a márka otthona. A kompakt, mindössze három és fél méter hosszú, 25 lóerős jármű ekkor még a Boehringer emblémájával készült, a Mercedes-csillag 1953-ig nem került fel a hűtőrácsra. Addigra derült fény arra is, hogy a kezdeti típus önmagában nem elég valamennyi igény kielégítésére, így a vászontetős kivitel mellett bemutatkozott a zártfülkés változat is, amelynek fülkéjét a később lakóautóival ismertté vált Westfalia gyártotta.

Az 1950-es évek közepétől gyorsan bővült az Unimog típuspalettája. 1956-ban mutatkozott be a katonai alkalmazásra szánt, Unimog S (404-es sorozat), amely negyed évszázadon át a német hadsereg kedvelt járműve volt. Az állami megrendelések a gyár legsikeresebb típusává emelték. Az első Unimoghoz képest az S tengelytávja több mint egy méterrel, előbb 2700, majd 2900 milliméterre nőtt, mozgatásáról pedig hathengeres, 82 vagy 110 lóerős benzinmotorok gondoskodtak.